Egy csésze jó tea

George Orwell (Evening Standard, 1946. Január 12.)

''Ha megpróbálod a "teát" fellelni az elso kezed ügyébe kerülo szakácskönyvben, valószinüleg nem találod meg, vagy legfeljebb néhány vázlatos utasításra lelsz, ami a legtöbb fontos pontban nem szolgál eligazítással.

Ez elég különös, nem csupán azért mert a tea a civlizáció egyik alapköve ebben az országban, csakúgy mint Írországban, Ausztráliában és Új-Zélandon, de azért is mert a fozés legmegfelelobb módja heves vitákat kelt.

Mikor végignéztem a saját receptemet a csésze tökéletes teához, nem kevesebb mint tizenegy fontos pontot találtam. Ezek közül talán kettoben van általános egyetértés, de legalább négy másik erosen vitatható. Ime az én tizenegy szabályom, amiket mind aranyszabálynak tekintek.

Először is indiai vagy ceyloni teát kell használni. A kínai teáknak megvannak a maga elonyei, amit nem szabad lebecsülni manapság - gazdaságos, és tej nélkül iható - de nem túl serkento. Nem érzi magát tole az ember bölcsebbnek, bátrabbnak, optimistábbnak. Bárki aki a "egy csésze jó tea" kifjezést használja, mindig indiai teára gondol.

Másodszor , a teát kis mennyiségben kell készíteni, vagyis teáskannában. A tea fazékból mindig ízetlen, a katonai teának, kondérban készítve, pedig zsír és mész íze van. A teáskanna porcelánból vagy cserépbol legyen. Ezüst vagy britanniafém teáskannák gyengébb teát adnak és a zománc még rosszabb. Furcsa mód az ónkannák (ritkák manapság) nem annyira rosszak.

Harmadszor , a teáskannát elore fel kell melegíteni. Jobb a tűzhely lapjára tenni, mint a szokásos módon forró vízzel kiöblíteni.

Negyedszer , a teának erosnek kell lenni. Egy literes teáskannához, ha majdnem a peremig akarod tölteni, hat púpos teáskanálnyi levél épp megfelelo. A jegyrendszer idején, ez nem egy olyan elképzelés amit minden nap meg lehetne valósítani, de azt vallom, hogy egy csésze eros tea jobb mint húsz gyenge. Minden igazi teakedvelo nemcsak, hogy erosen szereti a teáját, de minden éveben egy kicsit erosebben - ezt a tényt ismerik el azzal, hogy külön adagot kapnak az idos nyugdíjasok.

Ötödször , a tealeveleket közvetlenül a teáskannába kell tenni. Semmilyen szuro, muszlin zsacskó vagy bármilyen más, a teát bebörtönözo eszköz nem használható. Egyes országokban a teáskannákat lelógó kosarakkal látják el a nyílás alatt, hogy felfogja a tealeveleket, amiket egészségtelennek tartanak. Az igazság az, hogy nagy mennyiségu tealevelet lehet lenyelni káros következmények nélkül, és ha a levelek nincsenek szabadon, nem fognak megfeleloen kioldódni.

Hatodszor , a teáskannát kell a vízforraló kannához vinni és nem fordítva. A víznek forrnia kell az öntés során, ami azt jelenti, hogy a tuz fölött kell tartani a forrázás alatt. Egyesek szerint csak frissen felforralt vizet szabad használni, de nem vettem észre, hogy ez jelentene valami különbséget.

Hetedszer , miután leforráztuk a teát, fel kell kavarni, vagy még inkább jól meg kell rázni a teáskannát, azután hagyni, hogy leülepedjenek a levelek.

Nyolcadszor a teát egy jó reggeli csészébol kell inni - vagyis a hengeres csészébol, nem a lapos tipusból. A reggeli csészébe több fér, és a másik fajtában az ember teája félig kihül mielott hozzákezdene.

Kilencedszer , a tejszint le kell önteni a tejrol, mielott teához használnánk. A túl zsíros tej mindig beteges ízt ad a teának.

Tizdeszer ,a teát kell eloször a csészébe tölteni. Ez a legvitathatóbb pont mind között. Igazából Angliában minden családban valószinüleg két módszert ismernek. A tej-eloször módszer elég hathatós érveket tud felsorakoztatni, de én fenntartom, hogy a saját érvem megdönthetetlen. Ez az, hogy ha eloször töltjük ki a teát, és keverjük miközben a tejet adjuk hozzá, akkor pontosan lehet szabályozni a tej mennyiségét, a másik módszert alkalmazva pedig lehet, hogy túl sok tejet használunk.

Végül , a teát -hacsak nem orosz módon isszuk- cukor nélkül kell inni. Nagyon jól tudom, hogy kisebbségben vagyok ezzel. De mégis, hogyan nevezheti valaki igazi teakedvelonek magát, ha elrontja a tea ízét cukor hozzáadásával? Ugyanilyen ésszeru volna borsot vagy sót tenni bele. A teának keserunek kell lennie, ugyanúgy ahogy a sörnek. Ha megédesíted már nem a teát fogod érezni, hanem a cukrot. Nagyon hasonló italt készíthetsz, ha egyszeru forró vízben cukrot oldasz fel.

Néhányan azt válaszolhatnák, hogy ok nem szeretik a teát magában, csak azért isszák, hogy melegítse és serkentse oket, és ezért szükségük van a cukorra ahhoz, hogy elvegyék az ízt. Ezeknek a félrevezetett embereknek ezt válaszolnám: Pár napig próbáljátok meg a teát cukor nélkül inni, és nagyon valószinutlen, hogy mégegyeszer el akarnátok rontani azt édesítéssel.

Nem ezek az egyedüli vitás pontok amik felmerülhetnek a teázással kapcsolatban, de ennyi elég lesz ahhoz, hogy megmutassák, milyen bonyolultá vált ez az egész ügy. Kialakult egy különös társadalmi etikett is a teáskanna körül (például miért számít illetlenségnek a csészealjból inni?), és sokat lehetne írni a tealevelek másodlagos felhasználásáról, mint például a jóslás, a vendégek elorejelzése, a nyulak etetése, az égések gyógyítása, és a szonyegek seprése. Megéri figyelni arra, hogy a teáskanna fel legyen melegítve és a felhasznált víz igazán forrjon, hogy ki lehessen facsari azt a húsz csészényi eros, jó teát, abból a két unciából, amit jól felhasználva, ki kell adjon.